20 kg krumpli + 8 pár kéz = 80 adag paprikás krumpli

Február utolsó napján, reggel 8 órakor a szobi utcai melegedő előtt gyülekezünk, ahol nemsokára már krumpli- és hagymahegyeket hámozunk. Tiszteletbeli szakácsunk és projektünk szervezője, Zoli adja az instrukciókat, előbb a hagyma, majd a krumpli, végül a kolbász kerül a fazékba. A keverés is szakértelmet kíván, nehogy leégjen a mai ebéd. A főzés alatt – mint egy jó focimeccs alatt – mindenki megosztja tudását és tapasztalatát a paprikás krumpli elkészítésének rejtelmeiről, annak érdekében, hogy a legfinomabb változatot készítsük el. Tudjuk mindannyian, hogy 1,5 órán belül legalább 40 ember fog várni minket az ebédlőben, majd további 40 ember a délután folyamán fog főtt ételt enni nekünk köszönhetően.

Délben a melegedő ebédlőjében két sor formálódik, egyiket a hajléktalan emberek, a másikat mi alkotjuk ugyanazért a célért: minél előbb tudjon mindenki ma meleget ebédelni.

És mi jár a paprikás krumpliért „fizettségként”? Egy nagy mosolyt, egy köszönömöt, egy dicséretet, melytől úgy érezzük, akár azonnal elkezdenénk egy újabb adagot készíteni.

A nap számomra egy felütéssel zárul. Ki gondolta volna, hogy a hajléktalanok előtt addig a napig ismeretlen logóval ellátott piros pólónknak akkora ereje és népszerűsége lehet, mint magának az ebédnek. Ez mutatta meg számomra, hogy egy közösség tagjának lenni jó, de a Rotaract Duna Clubhoz tartozni megtiszteltetés.

Horváth Kinga Zsófia

Budapest, 2014. március 5.