A Rotaract Club Budapest – Margitsziget a fővárosi Mese Tagóvodában szervezett közlekedésbiztonsági napot pénteken. A gyerekek az óvónők, a rendőrség és Kékesi Mihály, a Vasas labdarúgócsapatának legendájának segítségével sok újdonságot tanultak a biciklikről és a KRESZ-ről.

IMG_6779

Elfelejtett megállni tilos tábla, kidőlt közlekedési bója, szirénázó rendőrautó, – a Rotaract Club Budapest – Margitsziget közlekedésbiztonsági napja mindezek ellenére balesetmentesen telt a fővárosi a fővárosi, XIII. kerületi Mese Tagóvodában pénteken. A rendezvénynek éppen az volt a célja, hogy a legkisebbeket is minél előbb megismertesse a helyes közlekedési kultúrával.

– A csapat tagjaival azon dolgozunk, hogy segítsünk másokon. Ma egy közlekedésbiztonsági nappal, később egy nyárköszöntő délutánnal más apróságoknak. Minden év decemberében gyerkőckarácsonyt szervezünk, főleg gyermekotthonok kis lakóinak – mondta Bánfalvi Zita, a klub elnöke.
Az önkéntes szerint a legtöbb felnőttnek is szüksége lenne arra, hogy néha felfrissítse az közlekedéssel, KRESZ-szel kapcsolatos ismereteit. A gyerekeknél pedig különösen fontos, hogy időben elkezdődjön az oktatás ezzel kapcsolatban.

Az intézmény több mint 200 ovisának délelőtt 9 órakor indult a nap az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának tanpályáján, az udvaron. A kicsik a pedál nélküli apró bringákkal közlekedtek, amiket bicajkára kereszteltek. A kis biciklisták a Csillag Tibor, a főosztály munkatársa által felállított szlalomok, táblák, zebrák és táblák segítségével tanultak arról, hogyan kell biztonságosan közlekedni. A csoportokra osztott gyerekek kifestőkkel is okosodtak, Karvaly Viktor rendőrőrnagy előadása, vidám vizsgáztatása és ajándékai is segítettek elmélyíteni az ismereteket. Népszerű állomás volt a két rendőrmotor, ezekre minden gyermek felülhetett, természetesen az óvónénik és az egyenruhások segítségével. Kérésre még szirénázott is egyet a jármű.

IMG_6624

A gyerekek nemcsak a rendőröktől, a Margitsziget tagjaitól is tanulhattak a KRESZ-ről, a jószolgálatról, a helyes válaszokért szintén ajándékokat kaptak. Választhattak színezős feladatot, akinek kedve volt, az apró kosárpalánkra dobálhatott. Az óvoda igazgatója, Kantuly Miklósné Anikó kiemelte, minden hasonló rendezvény fontos a gyerekek életében, náluk hagyománya van a biciklis napoknak. Immár húsz éve szervezik, a pénteki nappal pedig idei egészség hetüket zárták. A 60-as években többszörös bajnoki címet szerző Vasas labdarúgócsapatának középcsatára, Kékesi Mihály is részt vett a sportos napon. Maga is két kerékre pattant, többször száguldott az épület körül, felvezetve a legifjabb bringásokat.

IMG_6645
– Rendőr vagy focista leszek, de ez még változhat, még fiatal vagyok – gondolkodott el jövőjén egy Tomi néven bemutatkozó fiatalember. Az 5 éves bicajkás sportoló a további tervek kifejtése helyett inkább ment egy újabb villámgyors kört tanpályán.

 Az esemény képeiért kattints az esemény facebook oldalára.